Képzés

AFF (Accelerated Freefall) - Gyorsított szabadeső képzés

4000m-ről Magyarországon csak nálunk!

Ez a képzési rendszer kilenc egymásra épülő szintből(ugrásból) áll. Tandemugrással kezded, később 2 oktató segítségével ugrasz. Az ugrások előtt komoly földi felkészítést kapsz, mely kiterjed a szabadesésre és az ernyőkezelésre is. Az első ugrásoknál mind a két oktató végig fog téged, a kiugrástól egészen az ernyő nyitásig. Ezután önállóan kell az ernyőddel megközelítened a földetérési területet, amihez CB rádión keresztül segítséget kapsz, így a földetérést is biztonságosan tanulhatod meg.

Ár: 270 000 HUF 

 

Bekötött, légcellás képzés

Ez egy lassabb képzési forma. 10 szintből áll, ami 21 ugrást foglal magába. Már az első ugrásodat önállóan hajtod végre 1000m-es magasságból. Az ernyőd nyílása automatikus (bekötött), rögtön a gép elhagyása után megkezdődik. 6 bekötött ugrás alatt tanulod meg az ernyőkezelést, természetesen földi irányítás segítségével, majd a maradék 15 ugrás alkalmával, a magasság így a zuhanási idő emelésével, folyamatos oktatói felügyelet mellett teszel szert akkora légbiztonságra, ami után megkapod a vizsgát.

Ár: 270 000 HUF

Jelentkezz Boross "Swicka" Attilánál!